Ugrás a tartalomhoz
Hírek

Termékadománnyal támogattuk a Magyar Vöröskereszt munkáját

A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt önkéntesei által megálmodott, sajátos nevelési igényű és hátrányos helyzetű gyermekeknek létrehozott Hétcsoda Élménytábor a járványhelyzet miatt sajnos idén sem kerülhetett megszervezésre, az önkéntesek azonban nem tétlenkedtek, és a tavalyi évhez hasonlóan ismét megalkották a Hétcsoda Élménydobozt. Örömmel jelentjük, hogy a BioTechUSA mintegy másfél millió forint értékű termékadománnyal járult hozzá, hogy a gyermekek 2021-ben se maradjanak Hétcsoda nélkül.

Az idén 140 Éves Magyar Vöröskereszt ifjúsági tagozata már 11 éve szervezi meg minden nyáron a Hétcsoda Élménytáborokat, melyek során sajátos nevelési igényű és hátrányos helyzetű gyermekek egy hetet tölthetnek el a Balaton partján, és megtapasztalhatják, hogy ők is csodák. A legkülönbözőbb sorsú gyerekek Élménytábora sajnos 2021-ben sem valósulhat meg a járványhelyzet miatt, de a Vöröskereszt munkatársaival közösen a #TeamBioTechUSA is mindent megtett azért, hogy a kicsik ne maradjanak Hétcsoda nélkül. Idén — a tavalyihoz hasonlóan — a tábor „megy el” a gyerekekhez, mégpedig egy Hétcsoda Élménydoboz formájában. Ebben a dobozban 200 gyermekhez érkezik egy 50 fejlesztő feladatot tartalmazó füzet, valamint mesék és a teljes élmény átéléséhez szükséges minden elképzelhető eszköz. Emellett a dobozba került egy COVID-19 Kisokos is, ami gyerekközpontúan járja körbe a járvány lelki következményeivel kapcsolatos témákat.

Élménydobozokat a BioTechUSA-tól

Az Élménydobozokat a BioTechUSA idén az alábbi termékekkel egészítette ki mintegy másfél millió forint értékben:

  • 200 doboz, egyenként 100 darabos kiszerelésű One-A-Day multivitamint. A prémium minőségű termék 12-féle vitamint tartalmaz – köztük egy sor jótékony hatású B-vitamint –, valamint 10-féle esszenciális ásványi anyagot, mellyel nagymértékben járul hozzá az immunrendszer egészséges működéséhez.
  • 200 darab kulacs, mely kitűnő társ intenzív mozgás mellé.
  • 200 darab dióféléket, földimogyorót és gyümölcsöket tartalmazó Nuts & Fruits szelet és 200 darab dióféléket és mogyorót tartalmazó Nuts & Honey szelet mézzel, melyek egyaránt remek energia-, rost- és fehérjeforrások a gyermekek számára.
  • 200-200 darab Oat & Fruits élelmi rost- és energiatartalmú zabszelet mind az ötféle ízből, melyet ízletes gyümölcsdarabok és ropogós magvak tesznek teljessé.

Boldogok vagyunk, hogy adományunk az ország minden megyéjébe eljut és bízunk benne, hogy sikerül mosolyt csalni a gyermekek arcára és feledtetni velük a hétköznapok nehézségeit.

#DoingGood #CSR #TheFeelingOfSuccess