10. NAP

DECEMBER 19.

VITAMIN BOOM

Minden embernek joga van az egészsége megőrzéséhez. 2020 márciusában, amikor beütött a pandémia, az első dolgunk volt, hogy nagy számban juttassunk immunrendszert erősítő vitaminokat az utcán és intézményekben élő hajléktalan embereknek, illetve az idősgondozásban élő időseknek.

A tél pedig mindannyiunk szervezetét megviseli, a hajléktalan emberek és az idősek pedig még inkább veszélyeztetettek, ezért gondolnunk kell rájuk. Hát robbanjon az a vitaminbomba, és vigyünk több százezer adagot azoknak, akiknek óriási szüksége!

MIRŐL SZÓL EZ A NAP?

A Konnektor Inkubátorházban 14.00 és 20.00 között vitamint gyűjtünk és porciózunk, az elkészült csomagokat pedig önkénteseink idős, hajléktalan és rászoruló embereknek szállítják el.

Az utcán élőkre pedig ezen a napon is gondolunk. A vitaminok mellé szendvicseket készítünk és csomagolunk, takarókat, kesztyűket, sálakat adunk.

AMIT GYŰJTÜNK: 

– Vitaminok, lehetőleg porciózható, átadható kiszerelésben (pl. leveles vitamin, pezsgőtabletta)
– Gyümölcs, lehetőleg nem alma (banán, citrom, narancs)
– Gyümölcslé (lehetőleg dobozos, kicsi vagy nagy, az üveg nagyon nehéz)
– Gyümölcspüré: üvegben vagy visszazárható tasakban
– Gyümölcskonzerv: kézzel nyitható vagy befőtt 
– Szárított gyümölcs: pl: mazsola, szilva, barack 
– Magok, magkeverékek
– Csíra / mikrozöldek 

10. NAP

DECEMBER 11.

A NAP NAGYKÖVETE: ESSEMM

A vitaminok és gyümölcsök elengedhetetlen részei az életének, és úgy gondolja, hogy az egészséghez mindenkinek joga van. ESSEMM a saját követői és hallgatói körében népszerűsíti majd a Vitamin Boom akciónkat!

JÖVŐBELI TERVEINK

Ha lenne 1000 havi rendszeres támogatónk, akkor a következő 10 év terveinél már nem a “Miből?”, hanem a “Hogyan?” lehetne a legfőbb kérdés. A szülinapi 10 napunkban 1-1 projektünket mutatjuk be és alább olvashatod a hozzátartozó terveinket. Ebben kérjük a támogatásodat!

A vitaminbevitel alapvetés. Szeretnénk, ha minden intézményben és utcán élő hajléktalan ember napi szinten  megkapná a vitamin adagját. Az egészségünkhöz is jogunk van.

Idén sikerült több, mint 200.000 adag vitamint eljuttatnunk a szociális ellátásba. Ennyit még sosem sikerült, viszont szeretnénk, hogy soha ne is legyen már kevesebb!

Ép testben, ép lélek, mi is így gondoljuk. Szociális Szabadidőközpont projektünkben zöldfelületekkel, sporttal és szabadidős programokkal fejlesztjük a szociális ellátás intézményeit. 

Válj havi támogatónkká, hogy a következő 10 évben még több segítséget nyújthassunk!

JÖVŐBELI TERVEINK

Ha lenne 1000 havi rendszeres támogatónk, akkor a következő 10 év terveinél már nem a “miből”, hanem a “hogyan?” lehetne a legfőbb kérdés. A szülinapi 10 napunkban 1-1 projektünket mutatjuk be és alább olvashatod a hozzá tartozó terveinket. Ebben kérjük támogatásodat!

Újbudán 1000 négyzetméteren alakítjuk ki zöldség- és fűszerkertünket, ahol rászoruló családok termelhetnek maguknak, ráadásul tudást is adunk nekik hozzá a hidropóniás fűszernövény termesztésről.

Ezzel a jövőben munkát adva fűszernövényeket termelünk, amit aztán budapesti éttermeknek adunk el. A termékeket teherbiciklikkel szállítjuk, így se a termelés, se a logisztika nem hagy ökológiai lábnyomot maga után.

Válj havi támogatónkká, hogy a következő 10 évben még több segítséget nyújthassunk!

Cégként szeretnénk támogatni.

Cégként szeretnénk támogatni.

Ajándékozz karácsonyra a webshopunkból!

Célunk a hajléktalan emberek, rászoruló családok, szociális intézmények segítése. Projektjeinken keresztül kreatív, innovatív szemlélettel közelítünk a segítségnyújtáshoz. Fontos feladatunk a társadalmi érzékenyítés, az előítéletek lebontása, az új megoldások megtalálása a szociális környezetben.

KONTAKT:

Email: info@bikemaffia.com

International contact:
Ildikó Tóth – ildiko.toth@bikemaffia.com

1% felajánlás:
Bike Maffia Egyesület
Adószám:18596856-1-42

Budapest Bike Maffia 2021